Gárdonyi Géza tér

Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler) Agárdpusztán született 1863. augusztus 3-án. Író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem tartozott. A pályafutását 1881-ben népiskolai tanítóként kezdő, majd 1885 után újságíróként folytató Gárdonyi 1897 után vidéki visszavonultságban alkotott („az egri remete”), szépírói munkásságának szentelve életét. Pályáját folyamatos útkeresés, tematikai és formai kalandozás jellemezte, prózaírói életműve ennek fényében három korszakra osztható. Az 1890-es években írt népies hangvételű novellái és elbeszélései hozták meg számára a kortársak elismerését (Az én falum, 1898). Az utókor leginkább történelmi regényei révén ismeri: Egri csillagok: 1901, A láthatatlan ember: 1902, Isten rabjai: 1908. Lélektani regényei: Szunyoghy miatyánkja: 1913, Ida regénye: 1920.

Mélységes emberségét akkor ismerhetjük meg igazán, ha elolvassuk titkosírásait, valamint az Égre néző lélek és a Földre néző szem című „füveskönyveket”, melyek egyrészt hitének (mely számos szinkretista elemet tartalmazott) és emebreszeretetének bizonyságai.
Egri lakóházában ma emlékmúzeum működik, sírja pedig az egri várban, a Bebek-bástyán van.  Eddig csak utca viselte a nevét, most a volt Centrum parkolóból kialakított tér is róla lett elnevezve. A közeljövőben itt fogják elhelyezni Kutas László alkotását, Gárdonyi Géza legújabb egri szobrát.

magyar